Határon túli tevékenységek

Határon túli tevékenységek/ Cél

A történelmi Magyarország területén kifejteni tevékenységünket, az itthoni jó gyakorlatokat kivinni, megismételni s az ott működőket pedig Magyarországra adaptálva felhasználni.

Határontúli tevékenységek/Stratégia

  • Első körben meglévő partnerszervezeteinket keresztül (Pl.: Caritas, Maltez, stb.) majd további partnerek bevonásával határokon átívelő egy-egy adott problémára fókuszáló együttműködések, közös tevékenységek létrehozása az ifjúság, család, nemzeti identitás, közösségi programok nemzeti egység erősítése terén.

Határontúli tevékenységek/ Eszközök

  • Meglévő kapcsolatok, jó gyakorlatok, az egyes tevékenységekhez szükséges meglévő tárgyi eszközök, infrastruktúra, gépkocsipark, stb.

Határontúli tevékenységek/Gyakorlat

  • Alapkutatási módszerekkel, résztvevő megfigyeléses vizsgálatokkal, adott problémák kezelésével, mint pl. az ifjúság elkallódása, nemzeti tudatuk csökkenése, stb. olyan jó gyakorlatok gyűjtése hazai és határon túli területeken is, melyek adaptálhatóak, ismételhetőek s segítséget tudnak nyújtani elsősorban a fiatalok honvédelmi ismereteihez, közösséghez tartozásukhoz, felelősségérzetük fejlesztéséhez, stb.
  • Ezért tervezünk közösségi programokat (beszélgetések, klubok, táborok), ahol elméletben, gyakorlatban s akár játékos formában is átadhatók a jó gyakorlatok.